Szerb bombariadók: négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás

2022. május 19. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szerbiai belügyminisztérium 19, bombafenyegetést tartalmazó email elküldésének helyét tudta azonosítani, ezek alapján kiderült, hogy a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték – közölte a szerbiai sajtó csütörtökön. Az utóbbi néhány napban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek meg robbantással.

A szerb belügyminisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok illetékeseivel, valamint az Interpollal és az Europollal, hogy mihamarabb felkutassák a robbanószerkezettel riogatókat.

A belügyminisztérium közleménye szerint március 11. óta több száz hamis bombariadóról kaptak tájékoztatást a szerbiai intézmények országszerte. Az emaileken kívül telefonos bejelentések is érkeztek. „Fenyegető levelet az elmúlt napokban néhány szerbiai állampolgár is küldött. A hamis bejelentések miatt négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek” – közölte a szerb belügyminisztérium, ami arra is figyelmeztetett, hogy a robbanószerek elhelyezéséről szóló hamis bejelentések komoly bűncselekménynek számítanak.

Hétfő reggel közel száz belgrádi iskola kapott bombafenyegetést, emellett a nap folyamán bombariadót jeleztek öt belgrádi hídnál, hat bevásárlóközpontban, az állatkertben, a Nemzeti Múzeumban, a belgrádi főpályaudvaron és számos erőműnél is.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!