Ukrán védelmi miniszter: Egymillió embert akarunk felfegyverezni

2022. május 13. – 19:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egymillió embert akarnak felfegyverezni, hogy felkészüljenek az elhúzódó háborúra – írja Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter bejegyzése alapján a BBC. A kormány célja az, hogy felgyorsítsa a hadieszközök (például fegyverek, testpáncélok) gyártását, hogy ne kelljen adományokra hagyatkozniuk. Most 57-43 százalékos arányban az állami eszközök vannak többségben.

Reznyikov szerint Oroszország már stratégiai vereséget szenvedett, és az egyre szigorúbb szankciók és az Ukrajnába áramló segélyszállítmányok lassan átbillentik a mérleg nyelvét, és a Kreml ekkor elismerheti a vereséget. Felhívja viszont a figyelmet, hogy ez még hónapok kérdése. Nem tudja, hogy mennyi, de azt írja, hogy a honvédők addig kitartanak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!