Oroszország folytatja a keleti offenzívát, de két helyen is visszapattantak

2022. május 13. – 23:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország továbbra is aktívan támadja Ukrajna keleti részét, újabb és újabb területeket próbálnak elfoglalni vagy lebombázni – olvasható az ukrán védelmi minisztérium pénteki jelentésében.

Megpróbálják elfoglalni a stratégiailag kiemelten fontos Szeverdononyeck melletti Rubizsnyét. A minisztérium ezt még nem erősítette meg, de a CNN helyi jelentések alapján péntek reggel már azt írta, hogy az oroszok elfoglalták a települést.

Zolotét és Kamisevakát is megpróbálták elfoglalni pénteken, de az ukrán védők visszaverték őket. A minisztérium hozzátette, hogy az oroszok továbbra is lövik a mariupoli Azovsztal acélgyárat és környékét, valamint több más civil célpontot is. Ezeket a jelentéseket egyelőre nem nagyon lehet megerősíteni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!