Erdoğan: Nem nézzük jó szemmel sem a svédek, sem a finnek NATO-csatlakozását

2022. május 13. – 15:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Recep Tayyip Erdoğan török elnök sem a svédek, sem a finnek NATO-csatlakozását nem nézné jó szemmel, erről beszélt pénteken újságíroknak a Guardian szerint. „Figyelemmel kísérjük a Svédországgal és Finnországgal kapcsolatos fejleményeket, de nem nagyon tetszik nekünk. Nem akarunk hibázni” – mondta.

„A skandináv országok a terrorszervezetek melegágyai, sőt a parlamentjeikben is ott ülnek”.

Erdoğan megjegyzései elsősorban a Törökország által terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű katonai csoportra irányultak, bár úgy tűnt, hogy az egész skandináviai kurd közösségről beszélt.

Svédországban nagyszámú kurd él, a közösséget az egyik legnagyobbnak tartják. A kurd származású svédek közül jelenleg hatan parlamenti képviselők. A török hatóságok eddig nem bizonyították azon állításukat, hogy a szóban forgó parlamenti képviselők kapcsolatban állnának a PKK-val vagy más hasonló Svédországon kívüli csoportokkal. Finnország kurd nyelvű lakosságát 2020-ban alig több mint 15 ezer főre becsülték, ez a lakosság kevesebb mint egy százaléka.

A NATO-hoz való csatlakozáshoz az összes tagország beleegyezésére szükség van. Törökország 1952 óta NATO-tag, és tagsága továbbra is a nyugati országok irányában folytatott külpolitikájának egyik sarokköve. Ennek ellenére Törökország nemrég úgy döntött, hogy a Görögországgal fennálló nézeteltérések miatt nem vesz részt a májusra tervezett athéni NATO-hadgyakorlaton. Pekka Haavisto finn külügyminisztert szombaton Berlinben találkozik török kollégájával.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!