Zelenszkij hajlandó lehet elfogadni a Krím orosz ellenőrzését a békerendezés részeként

2022. május 6. – 16:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnök elfogadna egy olyan békemegállapodást, amelyben az orosz csapatok visszatérnének azokra az állásokra, amelyeket a februárban kezdődött teljes körű inváziót megelőző napon foglaltak el, írta a BBC.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne a „minimális” engedmény Oroszország részéről a békéért cserébe, Zelenszkij azt mondta: „Az orosz erők visszatérése oda, ahol február 23-án voltak.”

„De ehhez diplomáciai párbeszédre van szükség” – tette hozzá. „A mi részünkről még nem égett fel minden diplomáciai híd”.

Zelenszkij nem említette külön a Krímet, amelyet Oroszország 2014-ben annektált – de válasza azt jelzi, hogy hajlandó elismerni a félsziget orosz ellenőrzését a békerendezés részeként.

Az sem világos, hogy ez mit jelentene a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk területére vonatkozóan, amelyek 2014 óta részben szintén oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt állnak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!