Az USA egyik anyahajóján áprilisban egy hét alatt három öngyilkosság történt

2022. május 4. – 06:04

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt a legénység összesen hét tagja halt meg az USA egyik anyahajóján. Közülük négyen öngyilkosságot követtek el, ezért a haditengerészet vizsgálatot indított a „fedélzetén uralkodó parancsnoki légkör és kultúra ügyében” – írja a CNN. Az amerikai lap a haditengerészet közleménye alapján azt is közölte, hogy

idén áprilisban volt olyan hét, amikor a George Washington fedélzetén három öngyilkosság is történt.

A hajó parancsnoka, Brent Gaut úgy döntött, a legénység minden tagjának engedélyezi, hogy elhagyják a hajót, ha akarják. Erre legelőször hétfőn volt lehetőség, amikor több mint 200 tengerész hagyta el a fedélzetet, őket egy közeli haditengerészeti létesítménybe költöztették át, ahol a hadsereg ígérete szerint „támogató szolgáltatások, valamint morális, jóléti és rekreációs programok” is elérhetők számukra.

John Meier admirális, az atlanti haditengerészeti légierő parancsnoka kedden azt közölte a sajtóval, hogy a George Washingtonon történt halálesetek vizsgálatának már a héten meglehet az eredménye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!