Az orosz média szerint az ukrán katonák fekete mágiát használnak a háborúban

2022. május 4. – 18:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz állami hírügynökség, a Ria elmélete szerint „fekete mágia gyakorlására utaló jeleket találtak az ukrán erők főhadiszállásán” a kelet-ukrajnai Trechizbenka faluban. Az orosz állami média úgy véli, az általuk talált, falra rajzolt fekete jel nem jelenthet mást, mint azt, hogy az ukránok „fekete mágia segítségével erősítik meg fegyvereiket”.

Az orosz hírügynökség mindemellett Telegram-csatornáján egy filozófusra hivatkozva azt állította, hogy az általuk közölt jel nem más, mint, idézzük, „a sötét erők mágikus pecsétje, amely az anarchia, a fegyverek és a fasiszta szimbólumok eszméit ötvözi”. A háborús hírekben sokszor megkérdőjelezhető orosz állami hírügynökségnek az általuk csak kultúrtudósnak nevezett filozófus azt is megállapította, hogy a szimbólum „egy vonallal lett rajzolva”, tehát szerinte egyértelműen „természetfeletti erők készítették”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!