Lvivben három, Kárpátalján egy rakéta csapódott be kedd este

2022. május 4. – 11:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyugat-ukrajnai Lvivben „teljesen helyreállt” az áramszolgáltatás a kedd esti rakétacsapások után, mondta a város alpolgármestere. Szerhij Kiral szerint

  • kedden három cirkálórakéta csapódott be három lvivi erőműbe, amelyek „súlyosan megrongálódtak”;
  • két másik rakétát, amik Nyugat-Ukrajnát és Lviv-térségét érték el, az ukrán légvédelmi rendszer szedett le;
  • egy rakéta pedig Kárpátalján csapódott be.

Kiral szerint összesen tizennyolc vagy tizenkilenc cirkálórakéta-csapás volt, amiket a Kaszpi-tenger felől lőttek Ukrajna irányába. Az ukrán hadsereg szerint a kedd esti orosz rakétatámadások célja a közlekedési infrastruktúra megsemmisítése volt, hogy így akadályozzák a katonai felszerelések és utánpótlás szállítását, de Kiral szerint ezek a támadások nem befolyásolják a nyugatról érkező szállítmányokat. Az ukrán vasúthálózat szerint több mint 40 vonat késett a támadások miatt. (CNN)

Éjszakai rakétatámadás miatt kiégett transzformátosállomás Lvivben – Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP
Éjszakai rakétatámadás miatt kiégett transzformátosállomás Lvivben – Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!