Csehország kész támogatni az EU-s orosz olajimport-tilalmat, amennyiben kap haladékot

2022. május 4. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csehország kész támogatni az orosz olajimport-tilalmát, amennyiben ennek végrehajtására halasztást kap, írja az MTI Petr Fiala cseh kormányfő szerdai sajtótájékoztatója alapján. Fiala szerint Csehországnak két, esetleg három év halasztásra van szüksége, amíg megnövelnék azon vezetékek kapacitását, amelyeken keresztül máshonnan érkezne a kőolaj az országba.

„Ezen feltételek teljesítése mellett Csehország kész támogatni a hatodik európai uniós szankciócsomagot”

– mondta a cseh miniszterelnök. „Támogatjuk az Oroszország elleni legkeményebb szankciókat, ez az álláspontunk nem változik”, tette hozzá.

Csehország tavaly 6,8 millió tonna kőolajat hozott be külföldről, 10,8 százalékkal többet, mint az előző évben – közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium. Az importált kőolaj 48,8 százaléka a Barátság kőolajvezetéken keresztül Oroszországból érkezett.

Magyarország szerdán a BBC-n keresztül leszögezte, hogy meg fogja vétózni az Oroszországgal szembeni EU-s szankciót, mert az „tönkretenné a magyar gazdaságot”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!