Lezuhant egy szikláról Andrej Krukovszkij, a Gazprom egyik síközpontjának igazgatója

2022. május 4. – 13:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Andrej Krukovszkij, a Gazprom tulajdonában lévő Krasznaja Poljana síközpont igazgatója vasárnap leesett egy szikláról, és meghalt – ezt közölte a Szocsiban található síközpont sajtószolgálata olasz és lengyel lapok szerint.

A Kremlhöz szorosan kötődő menedzser a közeli erőd felé tartott, amikor egyelőre tisztázatlan körülmények között leesett egy szikláról, és „olyan sérüléseket szerzett, amelyek nem összeegyeztethetőek az élettel” – írta az orosz TASZSZ hírügynökség a síközpont közleményére hivatkozva. A férfit kórházba szállították, de az orvosoknak nem sikerült megmenteniük az életét.

Krukovszkij 37 éves volt, Moszkvában született, végzettségét tekintve közgazdász. Tanulmányait többek között egy londoni üzleti egyetemen végezte, és már 2014-ben magas pozíciót töltött be nagyvállalatnál. Az orosz fővárosból 2012-ben költözött Szocsiba, három évvel később kezdett el annál a Krasznaja Poljana síközpontnál dolgozni, amelynek társtulajdonosa többek között a Gazprom állami olajvállalat.

A halálát hivatalosan egyelőre balesetnek tekintik, de az eset körülményeit a nyomozók vizsgálják. Január óta a Gazprom öt vezető munkatársa halt meg látszólag előzmények nélkül – írja az Unione Sarda.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!