WHO: Hirtelen megnőtt a súlyos májgyulladást okozó fertőzések száma a gyerekek között több országban

2022. április 26. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt hét csütörtökig legalább 169 ismeretlen eredetű heveny hepatitisz esetet jelentettek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójának 11 országából és a WHO amerikai régiójának egy országából – derül ki a WHO erről szóló közleményéből.

Nagy-Britanniából és Észak-Írországból összesen 114, Spanyolországból 13, Izraelből 12, az Amerikai Egyesült Államokban 9, Dániából 6, Írországban 5, Hollandiában 4, Olaszországban 4, Norvégiában 2, Franciaországban 2, Romániában és Belgiumban egy-egy esetet jelentettek. A betegek egy hónapos és 16 éves közötti életkorúak, eddig tizenhét gyerek szorult májátültetésre; és egy haláleset is történt.

A brit Egészségbiztonsági Hivatal adatai alapján a SkyNews azt írja, hogy a 10 év alatti gyermekek körében 111-re emelkedett a fertőzöttek száma, és 10-re nőtt azoké, akiknek májátültetésre volt szükségük.

A betegek sok esetben hasmenéssel, hányással, hasi panaszokkal fordultak orvoshoz, az azonosított esetek között az akut hepatitisz (májgyulladás) volt a diagnózis, jelentősen emelkedett májenzim értékekkel.

Az esetek többségében a betegek lázat nem tapasztaltak, és az akut vírusos hepatitiszt okozó gyakori vírusokat (hepatitis A, B, C, D és E vírusok) egyik esetben sem mutatták ki náluk.

Adenovírust legalább 74 esetben mutattak ki, és azok közül az esetek közül, amelyeknél molekuláris tesztből származó információk állnak rendelkezésre, 18-at F41 típusúként azonosítottak – olvasható a jelentésben. Ebből az is kiderült, hogy a vizsgált esetek közül 20 esetben azonosítottak koronavírust, ezenkívül 19 esetben egyszerre volt jelen a koronavírus és az adenovírus is.

A WHO szorosan figyeli az eseteket, különösen az Egyesült Királyságban, ahonnan a legtöbb megbetegedést jelentették. Az adenovírusok emberről emberre terjednek, és leggyakrabban légúti megbetegedéseket okoznak, de típustól függően más betegségeket is előidézhetnek, mint például gyomor-bélhurutot (gyomor- vagy bélgyulladást), kötőhártya-gyulladást, és cisztitiszt (húgyhólyag-gyulladást). A májgyulladás tünetei általában a sötét vizelet, a szem és a bőr sárgulása, a fáradtság, étvágytalanság, a hányinger és hányás, a hasi fájdalom, a világos széklet, valamint az ízületi fájdalmak.

A WHO azt javasolja az orvosoknak, hogy ha májgyulladásra gyanakszanak, teszteljék a gyerekeket adenovírusra, a szülőknek pedig azt, hogy figyeljék a gyerekeiket és ha gyanakszanak, forduljanak orvoshoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!