Vaddisznócsapda végezhetett három kihalófélben lévő szumátrai tigrissel Indonéziában

2022. április 25. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

Holtan találtak három kritikusan veszélyeztetett szumátrai tigrist vasárnap egy nyugat-indonéziai tartományban – számolt be róla a France 24. Ennek a fajnak már csak mintegy négyszáz példánya él a vadonban, természetes körülmények között, mégis folyamatosan vadásznak rájuk.

A szumátrai tigrisek tetemét a lábuknál összekötözve találták meg egy pálmaolaj-ültetvényen, egy olyan kötélszerkezettel a lábukon, amelyeket vaddisznócsapdához használhattak – számolt be az indonéz rendőrség. Őket helyi környezetvédők értesítették az elpusztult tigrisekről.

A hatóságok szerint az állatok azután pusztultak el, hogy a felállított csapdába belesétáltak. A három állat közül kettő egymás mellett feküdt, míg a harmadikat ötszáz méterrel odébb találták meg, annak teteme a megtaláláskor már bomlásnak indult.

A tigriseken most boncolást végeznek, és amennyiben bebizonyosodik, hogy halálukat valóban a szándékosság okozta, akkor szigorúbb lépéseket tesznek – mondta Agus Arianto, a helyi környezetvédelmi ügynökség vezetője.

A Természetvédelmi Világszövetség szerint a szumátrai tigrisekre annak ellenére folyamatosan vadásznak, hogy mára kritikusan veszélyeztetett fajnak számítanak. Indonéz kormányzati adatok szerint évente akár tíz tigrist is megölhetnek. Az állatokra a testrészeik miatt az orvvadászok is vadásznak, azokat ugyanis hagyományosan orvosságként használják. Különösen Kínában népszerűek, annak ellenére, hogy már tudományos alapon is cáfoltak, hogy bármilyen gyógyító hatásuk is lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!