Maffiaváddal vették őrizetbe a volt szlovák belügyminisztert

2022. április 20. – 14:05

Maffiaváddal vették őrizetbe a volt szlovák belügyminisztert
Fotó: Tomas Benedikovic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) szerdán reggel őrizetbe vette a Fico-kormány egykori belügyminiszterét, Robert Kaliňákot, írja a Paraméter. Kaliňákot Robert Fico korábbi háromszoros miniszterelnökkel, a Smer-SD elnökével együtt bűnszervezet alapításának és támogatásának bűntettével gyanúsítják.

Ügyvédje szerint Kaliňákot Pozsony mellett, horgászás közben, a fiai és felesége társaságában vette őrizetbe körülbelül tíz rendőr, akik három autóval érkeztek a helyszínre.

Robert Fico szabadlábon van, letartóztatásához ugyanis a parlament engedélye szükséges, míg Kaliňák nem parlamenti képviselő. Az erről döntő mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságban a kormánykoalíciónak többsége van, elnöke szerint a parlament egyelőre nem kapott ilyen kérelmet.

A Denník szerint mindkét politikust adótitok veszélyeztetésével is gyanúsítják. Kaliňákon kívül Marek Para ügyvédet is letartóztatták szerdán, aki Ficóékkal egyeztette, hogy kinek mit kell mondania a kihallgatáson.

A NAKA a Tisztítótűz akció keretében, 2020-ban több magas beosztású rendőrt is őrizetbe vett, köztük Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitányt, akit csaknem egy évvel később, tavaly november 4-én engedtek szabadon.

A Tisztítótűz nevű ügyben tárják fel a szlovák rendőrségen belül kialakult bűnszervezetet, melynek tagjai között volt például

  • Norbert Bödör nyitrai oligarcha,
  • Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány,
  • Róbert Krajmer, a NAKA korrupcióellenes részlegének vezetője,
  • Peter Hraško, a NAKA igazgatója,
  • Marián Zetocha, a NAKA pénzügyi hírszerzési részlegének korábbi igazgatója,
  • Bernard Slobodník, a NAKA pénzügyi részlegének vezetője,
  • František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatója és
  • Dušan Kováčik speciális ügyész.

Korábban még soha nem vettek őrizetbe ilyen magas beosztású politikusokat.

A Tisztítótűz-ügynek összesen 21 gyanúsítottja van, az ügyészség a múlt év végén 11 gyanúsított ellen nyújtott be vádemelési javaslatot. A nyomozás tavaly novemberben zárult le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!