Négy hónap késéssel rendezett hotelszámla miatt mondott le a szlovén mezőgazdasági miniszter

2022. április 20. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

Négy hónap késéssel rendezett egy hotelszámlát, ezért szerda reggel, pár nappal az országgyűlési választások előtt benyújtotta lemondását Jože Podgoršek szlovén mezőgazdasági miniszter, írja az MTI.

A tárcavezető sajtóközleményében azt írta: sajnálja a kiegyenlítetlen szállodai tartozás körüli botrányt, de mint írta: hiba történt, a számlát később kellett volna megkapnia, de a hotel nem küldte el számára. Podgoršek kiemelte: kizárólag a késedelmes fizetés miatt mond le.

„Ez tény, és sajnálom” – írta, hozzátéve: a „felületességét” kihasználták azok, akik ezt ki akarták használni.

A botrány azután robbant ki, hogy a sajtó kiderítette: Podgoršek a Hotel Bohinjban töltött januári tartózkodása után nem fizette ki a 800 eurós számláját. Szlovén lapok kedden arról számoltak be, hogy a miniszter számláját a KZK mezőgazdasági társaság egyenlítette ki, amellyel az agrártárca több mint két éve perben áll bérelt állami termőföldek miatt.

A KZK egészen a közelmúltig Damian Merlak kriptomilliomos tulajdonában volt, aki egyben a Bohinj Hotel tulajdonosa is.

Podgoršek a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) jelöltjeként került be a Janez Janša miniszterelnök vezette kormányba. Bár a párt később kilépett a koalícióból, a miniszter nem mondott le posztjáról, idén januárban pedig bejelentette, hogy a konzervatív Új Szlovénia (NSi) listáján indul a vasárnapi parlamenti választásokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!