Putyin: Minél hamarabb át kell állni rubelalapú elszámolásra a külkereskedelemben

2022. április 18. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Putyin arról beszélt hétfőn, hogy fel kell gyorsítani a külkereskedelem átállítását a rubelben és a nemzeti valutákban való elszámolásra, írja az MTI. Mint az orosz elnök fogalmazott, „a barátságtalan országok által Oroszországgal szemben bevezetett korlátozások hatást gyakoroltak a hazai üzleti lehetőségekre”, így akadályokat görgetve az „elszámolás elé”.

Az orosz elnök hozzátette, hogy a „megváltozott körülmények között” – itt vélhetőleg az orosz-ukrán háborúra és az amiatti, Oroszország elleni szankciókra értette – fel kell gyorsítani a rubelre való átállást. Putyin március végén jelentette be, hogy rubelben kéri a fizetést a földgázért az Oroszország számára barátságtalan országoktól. Erre a listára többek között azok az országok kerültek, akik békét követeltek az oroszoktól, mellé szankciókat bevezetve az országgal szemben. Az orosz elnök később jelezte, hogy más exportcikkekre is ki akarják majd terjeszteni a rubelezést.

Oroszország azt is elmondta hétfőn, hogy nem hajlandóak arról beszélni, hányan mentek bele a rubeles fizetésbe. Az EU sok tagállama nyíltan elutasította egyébként a rubelben fizetést, Magyarország utalt rá, hogy belemegy a dologba, de az Európai Unió többször jelezte, hogy ezzel EU-s jogokat sértene.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!