A Kreml se megerősíteni, se cáfolni nem tudja, hogy a Moszkva cirkáló lenne a hétfőn megjelent videókon

2022. április 18. – 21:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mint korábban írtunk róla, több oldalról hitelesített videók és képek jelentek meg a Moszkva cirkálóról – az orosz hadihajóról, ami nemrég hosszas lángolás után elsüllyedt.

A hadihajó nagy veszteséget jelent az oroszoknak, és legalább ekkora vitát is váltott ki a süllyedés oka: míg az ukrán oldal azt állította, az ő rakétájuk lőtte ki a hajót, addig az oroszok ezt tagadták, azt a – később cáfolt – indokot mondták, miszerint egy vihar miatt süllyedt el a hajó.

A Kreml a hétfőn megjelent és a cirkálóról készült videókra és képekre sem reagált túl egyértelműen, Putyin szóvivője úgy fogalmazott:

„Láttuk a felvételt, de nem tudjuk megmondani, hogy az mennyire hiteles és igaz.”

(bbc)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!