Csalódtak Joe Bidenben a fiatal amerikaiak

2022. április 17. – 10:50

Csalódtak Joe Bidenben a fiatal amerikaiak
Fotó: Leah Millis / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Gallup ezen a héten közzétette Joe Biden eddig letöltött hivatali idejére vonatkozó közvélemény-kutatásának adatait, írja a CNN.

Biden elnökségének elején (2021 januárjától 2021 júniusáig) a Z generáció tagjai, vagyis az 1997 és 2004 között születettek közül 10-ból hatan helyeselték Biden tetteit. A 2021 szeptemberétől 2022 márciusáig tartó időszakban ez a szám négyre esett vissza.

Az 1981 és 1996 között születettek körében hasonlóan markáns csökkenés figyelhető meg, a Gallup számai szerint Biden támogatottsága ebben a csoportban 60-ról 41 százalékra csökkent.

Ugyanebben az időszakban Biden népszerűsége az 1946 és 1964 között születettek körében csak 7 ponttal csökkent, az 1946 előtt születettek között pedig egyáltalán nem változott.

Szakértők szerint a fiatalok körében

azért zuhanhatott nagyobbat az elnök népszerűsége, mert ők eleve sokkal pozitívabban tekintettek Bidenre az elején, mint az idősebbek.

A Quinnipiac felmérése szerint a 18 és 34 év közöttieknek mindössze 21%-a mondta azt, hogy helyesli, ahogyan az elnök a munkáját végzi, míg 58%-uk helytelenítette. Ehhez képest a 35 és 49 év közötti amerikaiak 36%-a és az 50 és 64 év közötti amerikaiak 35%-a helyeselte Biden munkáját. A 65 éves és idősebb amerikaiak 48%-a nyilatkozott pozitívan.

A fiatalok támogatásának csökkenése komoly problémát jelenthet a demokratáknak, tekintve, hogy a felmérések szerint a 2020-as elnökválasztáson még a fiatalok – a 18 és 34 év közöttiek – 60 százalékának támogatását tudhatták magukénak, ami messze a legmagasabb volt a korosztályok között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!