Rekordmennyiségű, 83 millió köbméter fát vágtak ki tavaly a német erdőkben

2022. április 14. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordot ért el tavaly a kivágott fák mennyisége Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis adatai alapján – írja az MTI

2021-ben 83 millió köbméter fát vágták ki a német erdőkben, így a kitermelés további 3,2 százalékkal növekedett az előző évihez képest – 2020-ban 80,4 millió köbmétert vágtak ki.

Azonban a kitermelés legnagyobb részére – 50,5 millió köbméter – az erdőkárok miatt volt szükség, ezen érték csökkent a 2020-hoz képest.

A rovarok sem kímélik a németek erdőállományát: csak miattuk 41,1 millió köbméter faanyagot kitermelésére volt szükség.

Az aszályok és a szokatlanul nagy viharok miatt is sok fát kellett kivágni – igaz, ez okozza a kitermelés legkisebb részét. Aszálykár miatt négymillió köbmétert, viharok miatt 2,3 köbmétert kellett kivágni 2021-ben. Ez az arány jobb mint 2020-ban, mikor olyan erős viharok és hurrikánok, mint a Sabine vagy a Victoria 10,2 millió köbméter fa kivágását tették szükségessé.

Érdekesség, hogy a tavalyi kitermelés háromnegyedét tűlevelű fajok tették ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!