Oroszország atomfegyverek telepítésével fenyegette meg a NATO-csatlakozáson gondolkodó finneket és svédeket

2022. április 14. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Sky News szerint Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese azzal reagált Svédország és Finnország lehetséges NATO-csatlakozásának hírére, hogy ha ez megtörténik, akkor Moszkva is lépni fog. Úgy fogalmazott:

„Nem beszélhetünk többé a Baltikum nukleárismentes státuszáról, az egyensúlyt helyre kell állítani. Egészen mostanáig Oroszország nem tett és nem is akart ilyen intézkedéseket hozni.”

Finnország heteken belül, Svédország pedig alapos mérlegelés után dönthet a NATO-csatlakozásról. Oroszország korábban mindkét ország felé jelezte, hogy nem örülne a csatlakozásuknak, mivel a háborút is „részben azért indította”, hogy Ukrajna ne csatlakozzon a szövetséghez. Medvegyev szerint a két ország csatlakozásával tovább nőne Oroszország hivatalos ellenfeleinek száma.

Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter szerint Medvegyev kijelentésének nincs jelentősége, mivel az oroszok már jó ideje nukleáris fegyvereket állomásoztatnak a litván határ közelében lévő Kalinyingrádban. Hasonlóan reagált az orosz fenyegetésre Ingrida Simonyte litván kormányfő is, aki szerint nincs ebben semmi újdonság.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!