Boris Johnson: Mindent megteszek, hogy kiéheztessem Putyin háborús gépezetét

2022. április 3. – 19:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország rettenetes támadásai Bucsa és Irpiny ellen csak további bizonyítékok arra, hogy Vlagyimir Putyin háborús bűnöket követ el Ukrajnában – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök.

„Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy kiéheztessem Putyin háborús gépezetét” – mondta Johnson, aki megígérte, hogy súlyosbítják a szankciókat, és a korábbiaknál is jobban támogatni fogják Ukrajnát humanitárius és katonai szempontból is.

„Nincs olyan tagadás vagy dezinformáció, amivel a Kreml el tudná fedni a számunkra egyértelmű igazságot: Putyin reménytelen, az inváziója kezd összeomlani, Ukrajna pedig még soha nem volt olyan elszánt mint most” – tette hozzá a miniszterelnök.

Johnson leszögezte azt is, hogy az Egyesült Királyság továbbra is nyíltan támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróság nyomozását Ukrajnában.

(Sky)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!