Esőben menekülés, rakéták és romok – az orosz invázió harminchetedik napja képeken

2022. április 1. – 23:11

frissítve

Esőben menekülés, rakéták és romok – az orosz invázió harminchetedik napja képeken
Kiégett orosz harckocsik a Kijevtől nyugatra fekvő Dmitrivka falu határában – Fotó: Zohra Bensemra / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken Mariupolba indult a Vöröskereszt, hogy civileket menekítsen, végül azonban a segélyszervezet konvojai nem jutottak be a városba (kétezer civilnek így is sikerült elmenekülnie). Mariupol állapota a Vöröskereszt szerint „szavakkal már leírhatatlan”, az emberek éheznek, a város alpolgármestere azt mondta, hetente háromszor esznek, hogy be tudják osztani az ételt.

Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP
Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP

Mindeközben továbbra is dúl a háború, van, ahol az ukrán erők területeket foglalnak vissza, és van, ahol – mint Csernobilban – az oroszok ukránokat ejtenek hadifogságba. A bombázások és a rakétatámadások folyamatosak, a német külügyminiszter szerint pedig hiába is beszél addig Oroszország „béketárgyalásokról”, amíg a hatalmas pusztításokat okozó rakétázásoknak vége nem lesz.

Kitelepített család gyermekét viszi át a patakon egy ukrán katona Kijev külvárosában.

Fotó: Stringer / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Stringer / Anadolu Agency / AFP

Péntek hajnalban két helikopter megtámadta az orosz–ukrán határ közelében fekvő, oroszországi Belgorodban található olajtárolót. A támadás után nagy tűz keletkezett a tárolóban. Oroszország Ukrajnát tette felelőssé a támadásért. A CNN geolokációs adatok alapján megerősítette, hogy a támadásról készült videófelvételek hitelesek, ahogy a két helikopter támadása is, azt viszont nem tudták bizonyítani, hogy ukrán helikopterekről volt-e szó. Péntek délután az ukrán védelmi minisztérium szóvivője, Olekszandr Moztuzjanyik sajtótájékoztatót tartott, de ezen sem mondott semmi biztosabbat a hajnali támadásról.

Az olajtárolót egész nap próbálták eloltani az orosz tűzoltók, magyar idő szerint délután fél hatkor még mindig lángolt.

Fotó: Thomas Peter / Reuters
Fotó: Thomas Peter / Reuters

Oleh Smolin sebeit látja el egy ápoló a Harkiv melleti Csuhujiv kórházában. A férfi egy rakétatámadásban sérült meg.

Fotó: Pavel Lvov / Sputnik / AFP
Fotó: Pavel Lvov / Sputnik / AFP

Az Északi Flotta ejtőernyősei helikopterre szállnak az oroszországi Murmanszk régióban, hogy az ukrajnai orosz invázió támogatására bevessék őket

Fotó: Yoan Valat / AFP
Fotó: Yoan Valat / AFP

Emmanuel Macron francia elnök Ivan Fedorovval, a dél-ukrajnai Melitopol polgármesterével tárgyal a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2022. április 1-jén.


A melitopoli polgármestert öt napon át tartották fogva a várost elfoglaló orosz erők, majd március 11-én az ukrán hatóságok Melitopol polgármesterét kicserélték kilenc orosz sorkatonára.

Fotó: Sergey Bobok / AFP
Fotó: Sergey Bobok / AFP

Egy ukrán katona áll egy kiégett orosz harckocsi roncsain a Harkivtól keletre fekvő Mala Roganban, amit március 28-án foglaltak vissza az oroszoktól.

Fotó: Oleksandr Gimanov / AFP
Fotó: Oleksandr Gimanov / AFP

Helyi lakosok homokzsákokat töltenek Odesszában.

Fotó: Hannah Mckay / Reuters
Fotó: Hannah Mckay / Reuters

Ukrán menekültek várnak a lengyel határon való átkelésre Sehinyinél.

A háború kezdete óta több mint 2,4 millióan menekültek el Ukrajnából a szomszédos Lengyelországba. Csak csütörtökön mintegy 23 ezer, Ukrajnából érkezőt regisztráltak a lengyel határon – közölte a lengyel határőrség pénteken a Twitter-oldalán. Az előző napihoz képest ez egyébként majdnem tízszázalékos csökkenést jelent. Arról nincs hivatalos információ, hogy a menekültek közül hányan maradtak Lengyelországban, és hányan utaztak tovább más uniós országba.

Fotó: Andrea Carrubba / Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Andrea Carrubba / Anadolu Agency / Getty Images

A területvédelmi egységek önkéntesei katonai kiképzést kapnak az ukrajnai Zaporizzsja külvárosában.

A Vöröskereszt közölte, hogy nem tudta elérni Mariupolt, szombaton ismét megpróbálják evakuálni a civileket. A Vöröskereszt közleménye szerint a csapatoknak vissza kellett térniük Zaporizzsjába, miután lehetetlenné vált útjuk folytatása.

„A művelet sikeréhez elengedhetetlen, hogy a felek tartsák tiszteletben a megállapodásokat, és biztosítsák a szükséges feltételeket, garanciákat” – írták.

A becslések szerint 170 ezer ember van Mariupolban, akik csapdába estek. Pénteken a Vöröskereszt közülük kétezret menekített volna ki, ha elérik a várost.

Fotó: Thomas Peter / Reuters
Fotó: Thomas Peter / Reuters

Macska ül a gazdái romos otthonában a Harkiv melletti Csuhujivban.

Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters
Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters

Ukrán katona várja az orosz tüzérségi támadás végét egy lövészárokban.

Kapcsolódó