Oroszországnak való kémkedéssel gyanúsítanak egy egykori német tartalékos tisztet

2022. április 1. – 18:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német szövetségi ügyészség pénteken azt közölte, hogy vádat emeltek egy volt tartalékos német tiszt ellen, azzal gyanúsítják, hogy Oroszországnak kémkedett – írja a Guardian.

A csak Ralph G.-ként megnevezett férfit azzal gyanúsítják, hogy 2014 októbere és 2020 márciusa között számos információt és dokumentumot adott át orosz ügynököknek. A korábban parancsnokhelyettesi pozícióban szolgáló férfi többek között arról informálta az ügynököket a vád szerint, hogy milyen hatással vannak német vállalatokra az Oroszországra a Krím-félsziget elfoglalása után kiszabott szankciók. Ezen felül információkat adhatott át az Északi Áramlat 2 gázvezetékről és a német tartalékosokról és polgári védelméről. Személyes és kapcsolattartási adatokat adott át magas rangú katonai tisztviselőkről és az üzleti élet szereplőiről. A vád szerint a gyanúsított az amerikai és a többi NATO-tagország közötti védelmi politikáról is adhatott át információkat. Az ügyészségi közlemény arról nem szólt, hogy a gyanúsított bűnösnek vallotta-e magát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!