IRC: Katasztrofális egészségügyi válsághoz fog vezetni az ukrajnai kórházak és mentősök folyamatos megtámadása

2022. március 25. – 12:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Mentőbizottság (ICR) pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajnában a civilek „katasztrofális egészségügyi válsággal” néznek szembe, miután az egészségügyi infrastruktúra elleni támadások „korlátozzák a hozzáférést az életmentő szolgálatokhoz”. Az IRC szerint a háború első hónapjában 64 támadást intéztek egészségügyi intézmények, illetve azok járművei és személyzete ellen.

Az elmúlt hónapban több mint 4300 baba született Ukrajnában a bizottság tájékoztatása szerint, a következő három hónapban pedig 80 ezer szülés várható, mivel azonban „Ukrajna egészségügyi rendszere egyre nehezebben bírja, a szülés is egyre nagyobb kockázatokkal jár.”

Az IRC kitért arra is, hogy az oltások beadásának nehézsége veszélyeztetetté teszi az ukrajnaiakat a koronavírussal szemben, a gyermekeket pedig a gyermekbénulással szemben is.

(CNN)

Homokzsákokkal eltorlaszolt ablakok mellett dolgozik egy orvos a zaporizzsjai gyerekkórházban március 18-án – Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images
Homokzsákokkal eltorlaszolt ablakok mellett dolgozik egy orvos a zaporizzsjai gyerekkórházban március 18-án – Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images

Kövess minket Facebookon is!