Hans Zimmer félbeszakította a koncertjét Londonban, hogy lejátsszon egy videót Ukrajnából

2022. március 25. – 11:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oscar-díjas zeneszerző, Hans Zimmer leállította londoni koncertjét európai turnéján azért, hogy bemutasson egy videót Ukrajnából. A videón Zimmer egyik száma, a „Time” szól (az Inception című filmhez írt zene): egy ukrajnai zenész, Alex épp ezt játssza, miközben a háttérben a légiriadót jelző szirénák szólalnak meg.

Zimmer emellett külön kiemelte ukrajnai származású zenésztársait a színpadon, majd a fények is kék-sárgába borultak egy időre. A zeneszerző a Wonder Woman „Is she with you?” című számát az általa megismert ukrajnai nőknek ajánlotta, akik, mint fogalmazott, „megtanították nekem, hogy kik az igazi csodanők, ezért szeretném megünnepelni őket ezzel.”

Zimmer egyébként turnéja alatt Magyarországot is érinti, április 11-én lép fel Budapesten.

(deadline)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!