Két újabb holttestet találtak a Korfu szigeténél kigyulladt olasz kompon

2022. március 24. – 06:19

Másolás

Vágólapra másolva

Két holttestet találtak szerdán azon az olasz kompon, amely február 18-án kigyulladt a görögországi Korfu szigeténél, így a görög parti őrség új adatai szerint 11-re emelkedett a balesetben meghaltak száma, írja az MTI.

Eddig „kilenc holttestet találtak elszenesedve az Euroferry Olympia rakterében, két embert pedig eltűntként tartottak nyilván” – közölte a parti őrség sajtóosztályának egyik tisztviselője az AFP francia hírügynökségnek. Szerdán azonban „a komp átkutatása során további két holttestet találtak” – tette hozzá.

A február 18-án hajnalban kitört heves tüzet csak egy héttel később sikerült eloltani a közel 300 emberrel a fedélzetén közlekedő kompon. A 281 túlélő – 230 utas és a személyzet 51 tagja – között volt két afgán migráns, akik nem szerepeltek az utaslistán, ami felvetette a félelmet, hogy mások is felszállhattak a kompra anélkül, hogy számon tartották volna őket.

A tűz Korfutól tíz tengeri mérföldre északra, a Jón-tengeren tört ki, két órával azután, hogy a komp elhagyta a görögországi Igumenica kikötőjét és irányt vett az olaszországi Brindisi felé. A tűz eredetének megállapítására irányuló nyomozás még folyamatban van. A kompot tulajdonló Grimaldi Group szerint a tűz a jármű rakterében ütött ki. A Grimaldi csoport szerint a komp 153 haszongépjárművet és 32 személygépkocsit szállított.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!