Megint sztrájkolnak a biztonsági dolgozók Németország nagyobb repterein

2022. március 22. – 14:46

Megint sztrájkolnak a biztonsági dolgozók Németország nagyobb repterein
Járattörléseket jelző tábla a stuttgarti repülőtéren 2022. 03. 22-én – Fotó: Bernd Weissbrod / DPA via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt heti alkalom után e hét keddre ismét sztrájkot hirdettek a biztonsági dolgozók nyolc német reptéren – köztük a frankfurtin, az egyik legnagyobb német repülőtéren is – írja az AP News.

A sztrájk a Verdi és a szövetségi légiközlekedés-biztonsági szövetség (BDLS) közötti szerződéssel kapcsolatos vita része. A szakszervezet országszerte mintegy 25 ezer biztonsági dolgozó új szerződéséről tárgyal a munkáltatói szövetséggel. A tárgyalások eddigi fordulói nem vezettek eredményre. A szakszervezet követelései között szerepel az órabérek legalább egyeurós emelése.

A dolgozók kedden reggel kezdtek sztrájkolni, és ez kitart egész nap, a munkabeszüntetés miatt pedig számos járatot kellett törölni. A frankfurti reptér mellett a berlinin, a brémain, a hamburgin, a hannoverin, a stuttgartin, a düsseldorfin és a köln-bonnin tartanak munkabeszüntetést a dolgozók, mielőtt csütörtökön ismét a szerződésről tárgyalnának. A frankfurti repülőtéren a 790 tervezett járatból 108-at töröltek, közölte a német dpa hírügynökség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!