Borell: Súlyos háborús bűncselekmény Mariupol támadása

2022. március 21. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve „súlyos háborús bűncselekménynek” nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást.

„Ami most Mariupolban történik, az súlyos háborús bűncselekmény. Az oroszok mindent lerombolnak, lebombáznak és válogatás nélkül mindenkit megölnek.”

Annalena Baerbock német külügyminiszter is határozottan elítélte az ukrajnai civilek elleni támadásokat. „A törvény feladata hogy megítélje, ezek a támadások minek minősülnek, de számomra egyértelmű hogy ezek háborús bűncselekmények”. Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint „elkerülhetetlen, hogy beszélni kezdjünk az energiaágazatról, legfőként a kőolajról, mert ez az orosz költségvetés legfontosabb forrása. Az kőolaj ráadásul elég könnyen pótolható”.

Helyi lakosok Mariupolban közeli robbanásokat hallva fedezékbe húzódnak március 20-án – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Helyi lakosok Mariupolban közeli robbanásokat hallva fedezékbe húzódnak március 20-án – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Borrell az MTI híradása szerint elmondta, hogy a külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megvitatják az Ukrajnának nyújtandó további támogatást, valamint azt, hogy a már bevezetett gazdasági büntetőintézkedések sorát kiegészítsék-e az orosz energiaágazatot célzó újabb szankciókkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!