Palesztinok és izraeli arabok családegyesítését akadályozó törvényt szavaztak meg Izraelben

2022. március 11. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Izraelben jobboldali ellenzéki képviselők szavazatainak segítségével megszavazták a palesztinok és az izraeli arabok családegyesítését akadályozó állampolgársági törvényt – írta a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken. A törvénynek az a célja, hogy megakadályozza a palesztinok izraeli letelepedését az olyan házasságoknál, amelyeket arab nemzetiségű izraelivel kötöttek, írja az MTI.

Máig ezt a kérdést egészen 2003 óta egy évről-évre megújított, ideiglenes rendelet szabályozta. Ezt a második palesztin felkelés idején alkották meg – amely kivételes eseteket leszámítva – megtagadta a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztinokkal, vagy bizonyos ellenséges országok lakosaival házasodó izraeli állampolgároktól házastársuk legális belépését Izraelbe, és csorbította lehetőségüket arra, hogy Izraelben éljenek családként.

A mostani indítványt 45 támogató, és 15 ellenszavazattal fogadta el a Kneszet, azaz az izraeli törvényhozás. Korábban ez a törvénytervezet már megbukott, mert a kormánykoalíción belül sem támogatta minden párt, és az ellenzék sem állt ki mellette.

Nem véletlen, hogy most is sokáig tartott mire elfogadták a javaslatot. Súlyos viták alakultak ki jobboldali, centrista, baloldali és arab pártokból is álló koalíción belül. Végül jobboldali ellenzéki politikusok szavazatainak segítségével tudták elfogadtatni, a koalíciós pártok pedig tartózkodtak a voksolástól.

A törvény szövege szerint a cél, hogy

„korlátozza az ellenséges országok vagy a térség állampolgárainak vagy lakosainak izraeli állampolgárságát és tartózkodását, valamint a tartózkodási engedélyek kivételes kiadását annak biztosítására, hogy Izrael zsidó és demokratikus állam legyen, s képes legyen megvédenie az ország létfontosságú nemzetbiztonsági érdekeit”.

Emellett a törvény felminősíti a státuszát azoknak a palesztin házastársaknak, akik legalább tíz éve Izraelben tartózkodnak, és legalább 50 évesek. Azonban ha valakiről bebizonyosodik, hogy Izrael ellen tevékenykedik, terrorcselekményt vagy hazaárulást követ el, attól a belügyminiszter köteles lesz visszavonni a tartózkodási engedélyt. Változás az is korábbiakhoz képest, hogy az engedélyt nem egy, hanem két évre adják majd ki.

A Kneszet jobboldali pártjai azért tartották fontosnak a törvényt, mert szerintük az izraeli arabok, valamint a ciszjordániai és gázai palesztinok közötti családegyesítés veszélyezteti Izrael biztonságát.

Ezt több tucat terrortámadással igyekeztek alátámasztani, amelyeket olyan palesztinok vagy leszármazottjaik követtek el, akik családegyesítés révén érkeztek Izraelbe. A tartózkodó pártok szerint a nemzetiség alapján történő megkülönböztetés sérti minden állampolgár törvény előtti egyenlőségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!