Operatív csoportot hoznak létre Romániában az árva és a kísérő nélkül érkező menekült gyerekek támogatására

2022. március 11. – 11:09

frissítve

Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A román kormány operatív csoportot hoz létre az Ukrajnából Romániába érkező árvák és a kísérő nélküli gyermekek támogatására – közölte a Családügyi Minisztérium.

Közleményükben azt írták, a bombák elől menekülő gyerekek védelme érdekében a családügyi, belügyi, oktatási és egészségügyi tárca határozza meg a Romániába érkező gyerekek nyilvántartásba vételének, átutazásának, tartózkodásának és védelmének eljárását. Ennek alapján pedig a szociális, az oktatási, az egészségügyi és a civil szervek képviselőiből minden megyében és Bukarest kerületeiben is létrehoznak egy ukrajnai gyermekeket segítő csoportot, akik a megfelelő intézkedést biztosítják a kiskorúak számára.

„A gyerekek nem tehetnek arról, ami az országukban zajlik. Az elmúlt napok azonban egész életüket befolyásolhatják. A mi dolgunk az, hogy a lehető legnagyobb békét, védelmet és szeretetet adjunk nekik” – áll a közleményben.

A sürgősségi helyzetre való tekintettel a megyei hatóságok versenyvizsga nélkül felvehetnek szociális munkásokat. A városi és megyei önkormányzatok pedig kormányzati támogatást biztosítanak, hogy menekült gyermekek számára megfelelő életkörülményeket tudjanak biztosítani.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!