Letiltják Oroszországban a Facebookot és az Instagramot

2022. március 11. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letiltják a Facebookot, az Instagramot Oroszországban, miután az orosz főügyész „szélsőséges szervezetnek” minősítette a szolgáltató anyavállalatát, a Metát – írja az Euronews.

A döntés válaszlépés arra, hogy a Meta engedélyezi egyes országokban az orosz katonai vezetők és személyek elleni erőszakra való felhívást – amennyiben az az orosz–ukrán háborúval van összefüggésben. A vállalat nem tiltja le a Putyin vagy Lukasenko számára halált kívánó tartalmakat sem, amik normál esetben fennakadnának a szűrőn.

Az Instagram a legnépszerűbb médiaoldal Oroszországban, amit a kisvállalkozások létfontosságú eszközének tekintenek, így ennek elvesztése óriási csapást jelenthet a nagyközönség számára.

Az Instagramot vagy a Facebookot továbbra is használó oroszok ellen ugyanazon törvény alapján járnak majd el, mint amely az Iszlám Állam terroristáira is vonatkozott – írja az ITV.

Az egyelőre nem világos, hogy a WhatsAppot is letiltják-e az országban. Ez is a Metához tartozik, ugyanakkor a Nexta és az ITV orosz sajtóhírek alapján arról számolt be, hogy a csevegőapplikációt nem érinti a tiltás.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!