Az Egyesült Királyság szankciókkal sújtja az inváziót támogató dumatagokat

2022. március 11. – 13:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Liz Truss brit külügyminiszter jelentette be a BBC szerint, hogy a brit kormány szankciókat vezetett be az orosz parlament alsóházának, a dumának újabb 386 képviselője ellen, akik támogatják Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját.

Ez azt jelenti, hogy a szankcionált politikusok:

  • nem utazhatnak az Egyesült Királyságba;
  • nem férhetnek hozzá az Egyesült Királyságban lévő vagyonukhoz;
  • és nem folytathatnak üzleti tevékenységet az Egyesült Királyságban.

„Azokat vesszük célba, akik bűnrészesek Putyin jogellenes ukrajnai inváziójában, és azokat, akik támogatják ezt a barbár háborút. Nem engedünk a nyomásból, és a szankciók révén tovább szorítjuk a csavart az orosz gazdaságon” – nyilatkozta a külügyminiszter. A BBC szerint ezzel négyszázra emelkedett a brit szankciók által sújtott dumatagok száma.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!