A volt KGB-s moszkvai pátriárka a Nyugatot okolja a háborúért

2022. március 11. – 18:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kirill pátriárka szerint azok az erők felelősek a „konfliktusért” (az orosz vezetés tagadja, hogy Ukrajnát megtámadták, és háborút folytatnak, és ennek kimondását 15 éves börtönnel fenyegetve az egész társadalomnak tiltják), amelyek Oroszországot nyíltan ellenségként kezelik. Az orosz ortodox egyház feje azt vetette ismét a Nyugat szemére, hogy Ukrajnát Moszkva ellen fordította.

A pátriárka most azután írt levelet az Egyházak Világtanácsának, hogy a tanács arra kérte, vesse latba befolyását a háború befejezéséért. „E tragikus konfliktus az Oroszország meggyengítését célzó széles körű geopolitikai stratégia része” – írta levelében a pátriárka.

Kirill korábban a leningrádi KGB (innen indult Putyin is) ügynöke volt Mihajlov fedőnéven, elsősorban a nemzetközi egyházi kapcsolatokban használta a szovjet titkosszolgálat. Többek között éppen az Egyházak Világtanácsának belső ügyeiről jelentett rendszeresen a tartótisztjeinek, arról a szervezetről, amelyik most hiába szólította fel, hogy tegyen lépéseket a háború megállításáért, ő a Nyugat elleni vádakkal válaszolt.

Néhány napja Kirill arról prédikált, hogy Oroszország tulajdonképen az emberiség üdvözüléséért folytat harcokat a melegmozgalmak és a pride ellen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!