Észak-Koreában sem áll meg az élet: épp egy kémműholdrendszert tesztelnek

2022. március 6. – 07:47

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea kémműholdrendszerrel hajtott végre újabb „fontos” tesztet – jelentette vasárnap a kommunista állam hírügynöksége (KCNA), miután szombatra virradóra a térségbéli katonai hatóságok ballisztikus rakéta tesztindításáról számoltak be.

A KCNA szerint az Észak-Koreai Országos Űrkutatási Hivatal és a Nemzetvédelmi Tudományok Akadémiája együttműködésével végrehajtott indítás egy felderítő műhold kifejlesztésének része volt. A héten ez már második ilyen jellegű teszt volt. A KCNA közölte, hogy a teszt során a hivatal meggyőződhetett a műhold adatforgalmi és vezérlő rendszere, valamint a földi irányítás megbízhatóságáról.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint a legutóbbi rakétát a Phenjan mellett található szunani nemzetközi repülőtér környékéről lőtték ki, és mintegy 560 kilométer magasan repült 270 kilométer távolságra, majd a Japán-(Keleti-)tengerben csapódott.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, de csak idén ez már a kilencedik hasonló kilövés volt.

ENSZ-szakértők február elején arról számoltak be, hogy Észak-Korea a BT határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!