A japán legfelsőbb bíróság történelmi ítéletben kötelezte az állami energiavállalatot, hogy kártérítést fizessen a fukusimai lakosoknak

2022. március 4. – 13:23

Másolás

Vágólapra másolva

A japán legfelsőbb bíróság pénteki döntése értelmében a szigetország állami energetikai vállalatának, a Tokyo Electric Power Co.-nak (Tepco) 1,4 milliárd jen (több mint 4 milliárd forint) kártérítést kell fizetnie mintegy 3700 fukusimai lakosnak a 2011-es földrengés, szökőár és atomerőmű-baleset megelőzésére szolgáló intézkedések elégtelensége miatt, írja az MTI.

A japán közszolgálati televízió tájékoztatása szerint a felperesek egyenként 380 ezer jenre (több mint egymillió forintra) jogosultak. A bíróság döntése történelmi jelentőségű, az országban először hoztak ítéletet a 11 évvel ezelőtti fukusimai katasztrófa áldozatainak kártalanítása ügyében. A bíróság indoklása szerint a Tepco nem tett elegendő megelőző intézkedést cunami ellen.

A katasztrófa következményei miatt a fukusimai lakosok nem csak az energiavállalatot, de a kormányt is beperelték, azt az ügyet a bíróság áprilisban tárgyalja.

A fukusimai erőművet üzemeltető energiaszolgáltató ellen több per is zajlik a létesítményben bekövetkezett baleset kapcsán, januárban például hat fukusimai lakos nyújtott be ellene keresetet, akik azt állítják, pajzsmirigyrákjuk kapcsolatban áll a katasztrófát követő sugárzással. A felperesek összesen 616 millió jent (több mint 1,7 milliárd forintot) követelnek a Tepcótól.

Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta, a fukusimai erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni, több tízezren azóta se térhettek vissza korábbi lakóhelyükre.

2012-ben a független bizottsági jelentés a katasztrófa fő okának egyértelműen az emberi felelőtlenséget jelölte meg – vagyis ember okozta katasztrófának minősítette a fukusimai balesetet. A jelentés szerint a Tepco és az állami ellenőrző hatóság alábecsülte a kockázatokat, és alapvető biztonsági intézkedéseket nem tett meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!