Megegyezett 173 ország arról, hogy közösen fogják szabályozni a műanyagok gyártását és felhasználását
2022. március 2. – 22:20
A világ 173 országa egyezett meg arról, hogy két éven belül kidolgoznak egy kötelező érvényű nemzetközi szerződést a műanyagok gyártásának, forgalmazásának és újrahasznosításának szabályozásáról – írja a Guardian. Az ENSZ környezetvédelmi közgyűlésén elhatározták, hogy a műanyagok „teljes életciklusára” kiterjedő stratégiát dolgoznak ki.
Az 1950 és 2017 között előállított, becslések szerint 9,2 milliárd tonna műanyagból mintegy 7 milliárd tonna ma már hulladék. Ennek a hulladéknak mintegy 75 százaléka vagy hulladéklerakókba került, vagy felhalmozódott a szárazföldi és vízi ökoszisztémákban.
„A műanyagszennyezés járvánnyá nőtte ki magát. A mai határozattal hivatalosan is elindultunk a gyógyulás útján”
– mondta Espen Barth Eide, az ENSZ aktuális környezetvédelmi közgyűlésének elnöke, Norvégia környezetvédelmi minisztere.
„A munka most kezdődik” – fűzte hozzá Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója. Szerinte a 2015-ös párizsi klímaegyezmény óta ez a legfontosabb többoldalú környezetvédelmi megállapodás.
A kenyai Nairobiban ülésező közgyűlésen, amin a múlt héten kitört háború ellenére összesen 79 miniszter vett részt, a 173 ország létrehozott egy kormányközi tárgyalóbizottságot, aminek feladata a pontos szerződés kidolgozása. A résztvevő országok egyetértettek abban, hogy nemcsak a hulladék kezelését, de a műanyag gyártását is közösen kell szabályozni.
A most kiadott közös állásfoglalás a szervezet történetében először vezetett be rendelkezéseket a hulladékgyűjtőkkel kapcsolatban. Ők olyan, jellemzően a fejlődő országokban dolgozó, rosszul fizetett emberek, akik a vegyesen gyűjtött szemétből válogatják ki az újrahasznosítható darabokat. Pontosan nem lehet tudni, hányan dolgoznak hulladékgyűjtőkként, de több millióan vannak.
A közös állásfoglalás intézkedéseket javasol a műanyagtermelés kezelésére is, amely az előrejelzések szerint 2050-re csaknem megnégyszereződik, és a globális szén-dioxid-kibocsátás 10-13 százalékát teszi majd ki. A most felállított bizottság feladata, hogy két éven belül globális stratégiát dolgozzon ki ennek a megelőzésére.