Biden: Putyin borsos árat fog fizetni az elszabadított erőszakért

2022. március 2. – 04:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Putyin erőszakot és káoszt szabadított el. És bár lehet, hogy sikereket ér el a harcmezőn, hosszú távon nagyon borsos árat kell, hogy fizessen ezért” – mondta Biden.

Az elnök azonban megnyugtatott mindenkit, a szankciókkal Oroszországot célozzák, és mindent megtesznek azért, hogy az Egyesült Államokban ne lehessen érezni a következményeit. Biden bejelentette, hogy ennek érdekében az Egyesült Államok és szövetségesei hatvanmillió hordó olajat szabadítanak fel a tartalékokból, mint azt már szintén megszellőztették az amerikai lapok a beszéd előtti órákban.

Biden arról beszélt, hogy tudja, hogy minden amerikainak nyugtalanítóak a hírek (itt feltehetőleg a háború gazdasági hatásaira utalt). „De azt akarom, hogy tudjátok: Rendben leszünk” – jelentette ki az elnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!