Végzett három gyermekével és kísérőjükkel, majd maga ellen fordította fegyverét egy amerikai férfi
2022. március 1. – 09:39
Lelőtte három gyermekét egy férfi, amikor felügyelet alatti láthatáson találkozott velük egy Sacramento melletti templomban, írja a New York Times. A gyermekeket kísérő felnőttet is megölte, majd végzett magával.
Scott Jones, Sacramento megyei seriff a helyszínen elmondta, hogy a tettes ellen korábban lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, ezért csak felügyelet mellett tarthatta a kapcsolatot a tizenöt évnél fiatalabb gyermekeivel. Az édesanya biztonságban van, a tragédia után a hatóságok felvették vele a kapcsolatot.
Az indítékot egyelőre csak találgatják, a rendőröknek még sok tárgyi bizonyítékot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy kiderüljön a teljes igazság.
Az egyelőre nem világos, hogy miért éppen egy templomban volt a találkozó, és azt sem tudni biztosan, hogy hányan voltak még ott az áldozatokon és a gyilkoson kívül. A gyülekezet a koronavírus-járvány miatt online tartotta az istentiszteleteket.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.