Lukasenko pálcával mutogat egy fura ukrán térkép mellett

2022. március 1. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes videó került fel Twitterre Alekszandr Lukasenko belarusz elnök biztonsági megbeszéléséről. A felvételen egy pálcával mutogat a négy részre osztott Ukrajna térképére, és az országából indított Iszkander-rakétákról beszél. Az látszik, hogy különböző nyilak vezetnek Ukrajnába orosz felségterületről, de az nem világos, hogy a négyes felosztás mit takar pontosan.

A belarusz hírügynökség honlapján mást emelt ki a megbeszélésről. Szerintük Lukasenko azért vezényel extra katonákat Belarusz déli és nyugati határaira, hogy megerősítse azt a NATO-országok csapatmozgásai miatt. Emellett megismételték, hogy a belarusz hadsereg egyelőre nem vesz részt az ukrajnai hadműveletekben.

Frissítés: a térképen Odessza irányából Moldova felé is mutat egy nyíl.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!