Lemondta a magyar hokiszövetség a belaruszok elleni mérkőzéseket

2022. március 1. – 08:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) lemondta a belarusz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) hétfőn szankciókat léptetett életbe az orosz és a belarusz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.

„A Magyar Jégkorong Szövetség együttérzését és szolidaritását fejezi ki a megtámadott Ukrajna és az ukrán nép felé,

határozottan elítéli Oroszország – és az inváziót támogató Fehéroroszország – agresszióját egy szuverén állam ellen.

Támogatjuk a nemzetközi jégkorong-társadalom minden olyan közös fellépését, amely szembesíti az elkövetőket cselekményük súlyos következményeivel. Az MJSZ úgy döntött, hogy magyar csapat nem áll ki a két ország válogatottja ellen semmilyen korosztályban. A fehéroroszok ellen korábban lekötött felkészülési mérkőzéseket lemondjuk” – áll az MJSZ közleményében.

Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP or licensors
Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP or licensors

Az IIHF hétfőn kizárta a májusi világbajnokságról az olimpiai ezüstérmes orosz és a belarusz válogatottat, és ezáltal módosulhat a magyar érdekeltségű divízió I/A-torna programja is. A nemzetközi szövetség ezeken túl mindkét nem minden korosztályában, válogatott és klubszinten kizárta az orosz és belarusz csapatokat a nemzetközi porondról, és elvette a 2022. december 26. és 2023. január 5. között Novoszibirszkbe és Omszkba tervezett junior (U20) világbajnokság rendezési jogát.
(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!