Brassóban maradhat egy ukrán gyerekfocicsapat, míg hazájukban el nem múlik a veszély

2022. március 1. – 17:27

frissítve

Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenegy ukrán kissrác ragadt Romániában, akik még a háború kitörése előtt érkeztek a brassói kupára focizni. Az orosz támadás megindulása előtt néhány órával érkezett meg az ukrajnai Ruh Lviv U12-es focicsapata az évente megszervezett Enjoy Sport’s Winter Cup-ra Brassóba. A szervezők pedig úgy döntöttek, nem küldik vissza a gyerekeket a háborús övezetbe a verseny után sem, inkább megpróbálják pótolni valami módon számukra az otthonukat, amíg el nem múlik a veszély.

„Példásan viselkedtek a fiúk végig a négynapos kupa során. Pedig úgy vettek részt a meccseken, hogy nem tudták, közben mi történik otthon a szüleikkel, a testvéreikkel, a családjukkal. Minden labdáért megküzdöttek a pályán. Nem tehetnek arról, ami a hazájukban folyik, erkölcsi kötelességünk, hogy gondoskodjunk róluk, amíg erre szükség lesz” – nyilatkozta a verseny szervezője, Cristian Jurubescu a Gazeta Sporturilor román sportújságnak.

Szombat este a Ruh Lviv klubja beleegyezett, hogy az utánpótláscsapata a verseny végeztével is Brassóban maradhasson. „Nem volt könnyű dolgunk, kiskorúakról van szó, akiket nem kísérnek a szüleik. Szeretnék köszönetet mondani a brassói hatóságoknak, akik mellettem álltak ezekben a napokban, amikor minden erőfeszítésem arra irányult, hogy ezeknek a gyerekeknek ne kelljen egy háborúba visszamenni. Köszönöm azoknak is, akik segítik őket a beilleszkedésben, és azoknak is, akik szállást biztosítottak” – tette hozzá Jurubescu.

Bár félelemmel tölti el mind a gyerekeket, mind az őket kísérő 3 felnőttet (két edzőt és egy sofőrt) az, ami otthon zajlik, megpróbálnak inkább az edzésre koncentrálni. „Egy helyi szálloda fogadott be minket. A gyerekek telefonon tartják a kapcsolatot a családjukkal, ahogy mi is. Sokat edzünk, hogy tereljük el a gondolatainkat, és hogy gyorsabban teljen az idő. Reméljük, minél hamarabb vége lesz! Nem tudjuk, meddig maradunk itt, nem tudjuk, mit fogunk csinálni, ha haza kell mennünk. Csak a mára gondolunk, mert nem tudjuk, mi lesz holnap” – mondta Jurij Kudinov, a Ruh U12-es csapatának edzője. A kis focisták addig maradhatnak a szállodában, amíg erre szükség lesz, emellett egy helyi sportklub felajánlotta, hogy használhatják a sportbázisukat.

A kupa házigazdái közben gyűjtést szerveztek, ruhákat, higiéniai termékeket kértek a fiúk számára a helyiektől. De nemcsak adományokat gyűjtenek. „Aki teheti, jöjjön, és játsszon velük, ajánljatok fel nekik például egy kirándulást, néhány órányi örömet. Akik más városban élnek, hívják meg őket egy barátságos meccsre”- írták felhívásukban a kupa szervezői. A Ruh Lviv felnőtt csapata az ukrán első ligában játszik, ahová 2020-ban jutott fel. Jelenleg a 11. helyen állnak (a 16-ból), de a bajnokságot az orosz inváziót követően felfüggesztették. (Forrás: GSP)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!