BBC: Az orosz haderő háromnegyede már Ukrajnán belül van

2022. március 1. – 09:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan érkeznek a szakértői becslések arról, vajon az orosz haderő mekkora hányada vonult be Ukrajnába. A BBC a dr. Jack Watling katonai akadémikussal készült interjújára hivatkozva azt írja, hogy az orosz erőknek az eddig feltételezett 40 helyett már a 75 százaléka van az országon belül, jelentős részük Belarusz felől déli irányban nyomul előre, hogy biztosítsa a Kijev elleni támadás feltételeit.

A szakértő bizonyítottnak véli, hogy az oroszok kazettás bombákat is bevetettek Harkiv lakott területein a civil lakosság ellen. Az ukrán hadsereg harcmodorával kapcsolatban azt mondta, hogy nem katonai alakzatokban működnek, hanem fix védelmi pozíciókat vettek fel, és egyre inkább a területvédelemre összpontosítanak, amiben rengeteg önkéntes is segíti őket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!