A Magyar Honvédség azt kéri, senki ne osszon meg semmit a magyar csapatok mozgásáról

2022. február 27. – 11:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Bármit is tudsz a magyar csapatokról ne beszélj!” – tett közzé a Facebookon egy fotót a Magyar Honvédség. Arra kérték a lakosságot, hogy se a csapatok mozgásáról, se az érintettek beosztásáról, se dátumokról, se felszerelésről, se feladatról ne számoljanak be sehol, senkinek, se telefonon, se emailen, se Facebookon.

A Magyar Honvédség Facebook-oldalán egyébként folyamatosan beszámolnak a lényegesebb eseményekről, február 25-én, pénteken például Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka beszélt arról, hogy folyamatosan érkeznek a Magyar Honvédség katonái a keleti országrészbe. „Lövész, harckocsizó, felderítő, különleges műveleti, légvédelmi, műszaki és CIMIC alegységek érkeznek a térségbe, illetve fokoztuk a tevékenyéget a légtérben is: a merev és forgószárnyas eszközeink is folyamatosan érkeznek”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két nappal ezelőtt az evakuációs küldetésekkel kapcsolatban kért hasonlót, csak akkor a sajtó munkatársaitól. Azt mondta: „próbálják kimenekíteni a magyarokat Kijevből, de ott egyre nehezebb a helyzet, ezért az evakuációs küldetésről mindaddig nem adnak információt, amíg ezek az emberek biztonságos helyre nem érkeztek.” Az akció azóta sikerrel zárult, szombaton éjszaka Szijjártó Amerikából bejelentkezve mondta el, hogy biztonságba ért a magyarokat evakuáló konvoj.

Összesen 35 főt evakuáltak, ebből 24-en nagykövetségen dolgozók, vagy azok családtagjai, gyerekei voltak. Kimentették még az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európa Tanács kijevi irodáinak hét dolgozóját, valamint az MTVA és az MTI egy-egy dolgozóját, és két civilt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!