„Nem fogadhatok el fizetést egy gyilkostól”, felmondott egy moszkvai állami színház igazgatója

2022. február 26. – 10:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A moszkvai állami Vszevolod Meyerhold Színház igazgatója Ukrajna megtámadásának hírére közölte, hogy felmond, mivel nem fogadhat el fizetést egy gyilkostól, Putyintól, írja a Hvg. Jelena Kovalszkaja a Facebookon csütörtökön hozta nyilvánosságra döntését, és egyben feketére változtatta a profilképét.

Forrás: Jelena Kovalszkaja Facebook oldala
Forrás: Jelena Kovalszkaja Facebook oldala

Jelena Kovalszkaja Oroszország egyik legnagyobb művészeti felsőoktatási intézményében, a GITIS-en végzett színháztudomány szakon, majd újságíróként kezdett el dolgozni a moszkvai székhelyű Afisha magazinnál, írja róla a Fidelio. 2012-ben nevelési programot kezdett a színházként és kulturális központként működő Meyerhold Centerben, melynek 2013-tól művészeti vezetője, majd 2020-tól igazgatója volt csütörtöki távozásáig.

Pénteken a kortárs orosz irodalom egyik világszerte elismert írója, Ljudmila Ulickaja is elítélte Oroszországot. Mint a 79 éves író közölte, meglátása szerint egyetlen ember és hű cinkosainak „őrülete” irányítja az országa sorsát. Amikor az orosz katonák Kijevet támadják, a fájdalom, a rettegés, és a szégyen tölti el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!