Az ukrán védelmi minisztérium ellenállásra szólította fel Kijev lakóit

2022. február 25. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán védelmi minisztérium Facebookon és Twitteren is folyamatosan kommunikál az ukrán polgárokkal. Az utóbbi pár órában ilyen tartalmú szövegek jelentek meg:

  • Kitették, hogy az ukrán hadseregnek szüksége van minden önkéntesre, és mostantól életkorra való tekintet nélkül, egyszerűsített eljárással toborozzák be őket. Később a védelmi miniszter közleményében pontosította a felhívást, miszerint a korhatár eltörlése a 60 év felettiekre vonatkozott.
  • Felszólították a kijevi lakosokat, hogy akadályozzák meg az orosz csapatok haladását a város utcáin, akár úgy is, hogy személyesen, ukrán zászlókat lengetve állják el a harckocsik útját.
  • Kijev északnyugati, Obolon nevű kerületében arra kérték a helyieket, hogy Molotov-koktélokkal „semlegesítsék” a behatolókat, és értesítsék az ukrán haderőt az orosz haditechnika mozgásáról.
  • Felhívást intéztek minden dróntulajdonos felé, hogy adják drónjaikat tapasztalt pilótáknak. Aki pedig tud drónt irányítani, azt várják közös járőrözésre a hadsereg megfelelő egységével.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!