A Telex tudósítói hamarosan Kijevbe érkeznek, hajnalban három órán át rostokoltak az ukrán hadsereg ellenőrzése miatt

2022. február 25. – 07:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háború centrumába, Kijevbe tartunk egy kulturált, csendes, üresen pangó vonaton. Ami csak azért meglepő, mert a légi közlekedés leálltával autóval indultunk el csütörtökön Magyarországról.

Így nézett ki induláskor a csomagtartónk – Fotó: Telex
Így nézett ki induláskor a csomagtartónk – Fotó: Telex

Ez ígérkezett a leggyorsabbnak, és eleinte be is igazolódott a felvetésünk. Félig üres utakon autóztunk, amit úgy kell érteni, hogy a mi sávunk üres volt, a Magyarország irányába vezető sávban pedig tizen-kilométereken állt a sor.

„Tízezrek menekülnek az országból” – mondtam kollégámnak, Simor Daninak, aki kamerával vette a konvojt. Aztán egy villogó autó vágódott elénk, megálltunk, de hosszas helyzetértékelésre nem volt idő, mert a kipattanó egyenruhások pisztolyt szegeztek Dani fejéhez, és ordítottak, hogy szálljunk ki.

Ukrán katonák voltak, feszültek, idegesek, és amikor hosszas kiabálásuk közepette megértették, hogy nem kémek, hanem egyszerű videós újságírók vagyunk, már késő volt arcvesztés nélkül elengedni minket. Nem fárasztom az olvasót a háromórás lankasztó ügyintézés leírásával, amely során kézről kézre adtak minket a fegyveres erők, végül a belső elhárítás kicsit bizonytalan tisztje böngészte át a Facebook-profilunkat, hogy a legvégén már együtt állapítsuk meg, hogy a csütörtöki eseményekre, Putyin váratlan támadására sem mi, sem ők nem számítottak. Barátságos kézrázás közepette bocsátottak utunkra minket.

Az úton hömpölygött velünk szemben a kocsisor, de hiába volt üres a mi keletre vezető sávunk, óriási késésben voltunk.

Hajnalban értünk Lviv határába, ahol egy benzinkútnál tankolva alacsonyan elhúzó vadászrepülő rörgésére kaptuk fel a fejünket. A kutas annyira nyugodt volt, hogy megkérdeztük: ukranszkij? Mire a kutas enerváltan válaszolt: szovjetszkij.

Lviv városában már kelt a nap, amikor úgy döntöttünk, hogy a további autózás helyett követjük a Telex előttünk járó és másik térségbe tartó csapatának, Nyilas Gergelynek es Huszti Istvánnak a példáját, és vonattal megyünk el a még 700 kilométerre fekvő fővárosba.

Amikor vonatunk elindult, a helyi tudósítók épp a Kijevbe csapódó első rakétákról számoltak be.

Azért tudunk jelenleg öt újságíróval a helyszínről: Ukrajnából és az ukrán–magyar határról is tudósítani, mert olvasóink támogatnak minket ebben a munkában. Köszönjük! Ha szeretne továbbra is minőségi helyszíni tudósításokat, ide kattintva támogathatja a Telexet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!