Navalnij: Vért akarnak a szenilis tolvajok

2022. február 22. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú tweet-folyamban fejtette ki véleményét az orosz-ukrán konfliktusról Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék bebörtönzött vezetője. A politikus az orosz nemzetbiztonsági tanács hétfői ülését nézve arra gondolt, hogy hasonló, magukat a „nagy sakkasztal” előtt ülő geopolitikusoknak képzelő idióták döntöttek anno arról, hogy a Szovjetunió lerohanja Afganisztánt.

„Az eredmény több százezer áldozat, valamint egész nemzeteket ért sérülések, amelyek következményeit se mi, se Afganisztán nem tudta kiheverni a mai napig, és melyek a Szovjetunió összeomlásához is vezettek.”

Navalnij azt írja, hogy azok az idióták legalább még hittek valami kétarcú ideológiában, Putyin embereinek viszont már ideológiájuk sincs, csak hazudnak. Már arra sem ügyelnek, hogy a háború indoka valamennyire hiteles legyen.

A politikus szerint az akkori és a mostani vezetőknek is ugyanaz a célja: hogy eltereljék az orosz emberek figyelmét a valós problémákról – a gazdaság (nem)fejlődéséről, az emelkedő árakról, és az országban uralkodó törvénytelenségről.

A nagy különbség azonban Navalnij szerint, hogy most

„a puszta propaganda már nem elég a szenilis tolvajoknak. Vért akarnak. Tankfigurákat akarnak mozgatni az ellenségeskedések térképén.”

A bebörtönzött ellenzéki vezér „őrült”-nek nevezte Putyin hétfői tévébeszédét, mellyel az orosz elnök megágyazott a szakadár államok elismerésének. Navalnij szerint egy twitterező adta erre a legjobb metaforát: „Olyan ez, mint amikor a nagyapám berúg egy családi ünnepségen, és mindenkit idegesít a történeteivel arról, hogyan is működik valójában a világpolitika”.

„A helyzet vicces is lenne, ha a részeg nagypapa nem egy 69 éves férfi lenne, aki egy atomfegyverekkel rendelkező országban van hatalmon” – tette hozzá Navalnij.

„Putyinnak köszönhetően ukrán és orosz állampolgárok százai halhatnak meg most, és a jövőben ez a szám elérheti a tízezreket. Igen, nem fogja engedni Ukrajnát fejlődni, a mocsárba fogja rántani, de Oroszország ugyanezt az árat fogja megfizetni” – figyelmeztetett a politikus.

Navalnij szerint „Putyin és a Nemzetbiztonsági Tanácsban ülő szenilis tolvajai” Oroszország valódi ellenségei és legfőbb fenyegetése, nem Ukrajna és nem a Nyugat.

„Putyin gyilkol és még többet akar gyilkolni”.