Orbán Viktor Szlovéniában: Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk

2022. február 21. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Megállapodást írt alá a Mura- és Rábavidék fejlesztéséről hétfőn Orbán Viktor magyar és Janez Janša szlovén miniszterelnök Lendván. Janša azt mondta: harminc év telt el azóta, hogy a két ország aláírta az első olyan egyezményt, amely a határ mindkét oldalán élő kisebbségek védelméről szólt. A mostani megállapodás az elmaradásokat törleszti. A fejlesztést előirányzó közös alapból a 2022-től 2026-ig terjedő időszakra évente 5-5 millió eurót biztosítanának a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára.

Az egyeztetés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol szóba került az ukrán helyzet, az energiaárak, a befektetések Szlovéniában, de a magyar választások is.

Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor egyebek mellett azt mondta, hogy:

  • A barátság lesz a legértékesebb valuta és az őszinte barátság, a történelmi sorsközösség a legértékesebb dolog. Ilyen időket élünk, és még ilyenebbek jönnek. Ez akkor került szóba, amikor a megállapodásról beszéltek.
  • Orbán szerint együtt könnyebb lesz szembenézni az ukrán–orosz konfliktussal és a világgazdasági átrendeződéssel, utóbbi amúgy a Kelet javára zajlik le. Amúgy a nyugat-európai gazdaságok már nem működnek a kelet-európaiak nélkül.
  • Egyenrangúbbak a viszonyok sok szempontból Európában, ezért a magyarok bátrabban állnak ki az EU-ban a saját eszméikért. „Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk és tudatában vagyunk annak, hogy a mi hangunkat legalább ugyanolyan mértékig meg kell hallgatni” Brüsszelben, mint a nyugat-európai országokét – mondta.
  • Áprilisban nemcsak húsvét lesz, hanem a magyar, a szlovén és a francia választás is.
  • Megbukott az európai uniós klímapolitika, mondta, mert hosszú távon gondolkodtak, és nem építettek be az árnövekedést korlátozó, a piaci spekulációval szembeni védelmet az árképzésbe. Új terv kell.
  • Magyarország jön, és folytatja a befektetéseket Szlovéniában. Most a hetedik legnagyobb befektető ott, de „a magyar gazdaság súlya alapján jobban szeretnénk szerepelni”, és „szeretnénk a harmadik-negyedik helyre feljönni” – közölte Orbán.
  • Az ukrán helyzetre is kitért, azt mondta, a cél, hogy ne legyen háború, vagyis fennmaradjon a béke. „Ugyanakkor a békéhez a jó szándék kevés”, a békéhez nem elég, hogy az ember kinyilvánítja a békeszándékot, „a békéhez erő kell, a gyengéknek nincs béke” – jelentette ki. Európának nincs az oroszhoz fogható katonai ereje, ezért Magyarország támogatja a katonai együttműködést az uniós tagállamok között.
  • És hogy mire számít a magyar választásokon? Győzelemre. Érvei is vannak a tovább kormányzáshoz, az MTI szemléje alapján ide sorolhatónak tűnik hogy megvannak a politikai, gazdasági, erkölcsi alapok, mert az elmúlt tizenkét évben Magyarország „nagy utat tett meg, és előre ment, sőt előre szaladt”, egészen másképp néz ki, mint tizenkét éve. „Erre a teljesítményre hivatkozva kértük a magyarok bizalmát.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!