Meghalt Gabriel Bach, az Eichmann-per egyik ügyésze

2022. február 21. – 13:18

Meghalt Gabriel Bach, az Eichmann-per egyik ügyésze
Fotó: Menahem Kahana / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

94 évesen meghalt Gabriel Bach, az 1961-es Eichmann-per ügyésze – közölte a hírt az Izraeli Bírói Testület tájékoztatása nyomán a Sky News. Bach halálának okát nem közölték.

Adolf Eichmann SS-alezredes ellen 1961. április 11. és december 11. között zajlott per Izraelben. A közép-kelet-európai zsidóság második világháború alatti deportálásában és megsemmisítésében vezető szerepet játszó Adolf Eichmann ellen emberiesség elleni bűntettért, a zsidóság deportálásában való vezető jellegű tevékenységért, valamint a deportáltak szisztematikus megsemmisítésének ötlete miatt emeltek vádat. Több vádpontban elítélték, 1962-ben pedig felakasztották.

Gabriel Bach a per idején az állam alkalmazásában állt, az ő feladata volt a bizonyítékok begyűjtése. „Ha valaki igazán megérdemli a halált, akkor az ő” – mondta Bach egy 2017-es interjúban.

Bach 1927-ben született Németországban, de az országot még a második világháború kitörése előtt elhagyta. 1940-ben Palesztinába költöztek. 1982-ben az Izraeli Legfelsőbb Bíróságon kezdett dolgozni, és ott is maradt onnantól 15 évig. Bachot Jeruzsálemben fogják eltemetni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!