Trudeau befagyasztaná a kamionos tüntetők bankszámláit

2022. február 15. – 15:31

Másolás

Vágólapra másolva


Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az Emergency Act elnevezésű veszélyhelyzetre vonatkozó törvényt vetné be a kamionos tiltakozások visszaszorításának érdekében. Trudeau azt mondta, hogy a jogszabályokat ideiglenesen fogják alkalmazni, az intézkedések „időben korlátozottak”, „észszerűek és arányosak” lesznek. Ígéretet tett arra is, hogy a hadsereg bevetésére nem kerül majd sor, írja a BBC.

A törvény segítségével több eszköz áll majd a rendőrség rendelkezésére, hogy a tüntetőket megbírságolhassák, vagy őrizetbe vegyék.

Chrystia Freeland miniszterelnök-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

a bankok bírósági végzés nélkül is befagyaszthatják a tüntetésekben érintett személyek számláit, sőt gépjármű-biztosításukat is felfüggeszthetik.

Kanada terrorizmusfinanszírozás elleni jogszabályait kiterjesztik a kriptovalutákra és a közösségi adománygyűjtő platformokra is.

Az 1988-ban elfogadott, de eddig soha nem használt veszélyhelyzeti törvényt csak olyan „sürgős és kritikus helyzetben” lehet alkalmazni, amely „súlyosan veszélyezteti a kanadaiak életét, egészségét vagy biztonságát”, a törvényes tiltakozások azonban nem minősülnek annak. David Lametti kanadai igazságügyi miniszter véleménye szerint viszont teljesültek ezek a feltételek.

A Kanadai Polgárjogi Szövetség nem értett vele egyet, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés „veszélyezteti a demokráciát és a polgári szabadságjogokat”. Tamara Lich, az ottawai tüntetések vezetője is elítélte Trudeau lépését, és azt mondta:

„Semmi efféle fenyegetés nem ijeszt meg minket, ki fogunk tartani.”

A Trudeau által bejelentett törvénnyel az új hatáskörök azonnal hatályba lépnek – de a kormánynak egy héten belül be kell nyújtania azt az alsóház és a szenátus elé is, ha ott elkaszálják, vissza kell majd vonni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!