Szerbiában is április 3-án tartanak a választást

2022. február 15. – 19:25

Másolás

Vágólapra másolva

Április harmadikára tűzte ki az előrehozott szerbiai választást Aleksandar Vučić elnök – írja az MTI. Szerbiában 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban is előrehozott választást tartottak, csak 2016-ban sikerült olyan kormányt alakítani, amely ki tudta tölteni négy évre szóló megbízását. Azonban a 2020-ban tartott választást követően

Vučić államfő már bejelentette, hogy két évvel később biztosan előrehozott választás lesz – ezt hirdette most meg.

Sőt, egy időben a parlamentivel várhatóan az elnökválasztást is megtartják, de ezt csak március elején írja ki Ivica Dačić szerb házelnök. Önkormányzati kérdésekben is dönthetnek majd április elején egyes szerb választók: a parlament elnöke Belgrádban és néhány más településen szintén erre a napra írta ki választást.

Szerbiában tehát valamivel több mint 6,7 millió választópolgár adhatja le április 3-án a szavazatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!